A 85 story

 Kb két hónappal a verseny előtt közölte velem Boldizsár barátom, hogy ő sérülés miatt nem tud felkészülni, részt venni a versenyen így átadná nekem a nevezését. Pont a Börzsönyben voltunk egy nagyobb karikán, mondta -Zotya jó erőben vagy, kicsit még ráedzel és simán letolod.-

Amikor lehetett nevezni sem erőt nem éreztem arra, hogy felkészüljek, se kedvem nem volt. De mire ideáig eljutottunk csak megérett bennem minden. A sors így akarta. Elfogadtam.

 Viszont edzőpartner nélkül maradtam, edzőm pedig nincs. Na igen, így nehéz lesz, össze kellett szednem a gondolataimat és egy edzéstervet felállítani magamban a következő két hónapra. Gondoltam kicsit felpörgetem magam és gatyábarázom, az első három héten heti három crossfit, szerencsémre tele lábazással. Ebből később lentebb adtam mert olyan izomlázzal nem esett jól a futás főleg nem a hosszú. Teltek a hetek, jött két verseny amiket már jobb esetben olastatok. Mind a kettőn elég jó idővel futottam magamhoz képest.

 Eljött az utolsó hét, ilyenkor nincs vigéckedés, persze az egyik átmozgatásom elég intenzívre sikerült így csütörtök reggel még izomlázzal keltem. 😀 Édesapám jött nekem segíteni, este átvettük az útvonalat, hol tudunk pacsizni, hol mire lenne szükségem. A depókat bekészítettem, amikhez később hozzás em nyúltam, összetettem fejben mit hogy és próbát tettem az alvásra, ami nem ment, kb. két óránként felkeltem. Ez a rápihenés nem jött össze. :/  

 Péntek reggel 6:00, ébredünk, megkajálok rendesen, iszom is rendesen. Megérkezünk a rajtba ahol alig van ismerős arc. Nem járok sűrűn ultrázni, mit is várnék. Azzal a pár ismerőssel váltok pár szót a tervekről. 

Az enyém elsőként csináljam végig, aztán majd meglátom de 12 óra nem lenne rossz. Eddigi eredményeim alapján a 10 is reális, de arra nem mertem gondolni. Nálam jobb futóknak is nehezen megy be alá.

8:30 Táborosi Anikóval állok a rajtban, aránylag hátul, oda pozicionáltam be magam. Az első szakasz megvan, de persze 1,5 km után félre is kell állnom pisilni ami kb 2 percig tart :D. Gyorsan visszacsatlakozom, figyelek hogy ne fussam el magam, 12 óra az sok idő. Nagy előny fejben hogy bár nem futottam még soha ezt a versenyt az összes szakasza megvan kb. A Kevélyre kényelmesen felmászok, az időm lehetne lassabb is de már min1. Innen lefelé elengedem magam, ha nagyon fogom abban talán jobban el is fáradok, tudom túl gyors, több embert lehagyok,még utánam is szólnak, hogy mi e a tempó!? Mondom jó lenne ez az erő majd később, de annyira jól esett. Fater vár Csobánkán, látja hogy jól vagyok de közlöm vele túl erős a tempóm…

Innen aszfalt, majd felfelé, ezt a szakaszt pont nem ismerem, de itt is jó iramot megyek és tetszik is. A Tölgyikrekhez még visszajövök. 🙂 Jön egy jó leejtő, az avarban csak úgy suhanok. Dömösig összegyűlünk páran kergetjük, kerülgetjük egymást oda vissza, kinek ez kinek az a szakasz fekszik jobban. 

A Dömösi ellenőrzéshez érve jó állapotban vagyok, próbálok eni, inni. Apu megdícsér hogy vagy 20 embert toltam le ezen a szakaszon olyan 55. vagyok. Klassz! Megyek is tovább. Innen a legkeményebb emelkedővel nézünk szembe. Jöhet Dobogókő. Elszántan, de tisztelettel lódulok neki, nem kapkodok, kényelmesen bedobom a magmhoz vett kaját, trappolok fel. Egy piros szurkoló lelkesen buzdít, elég jól jött, meg jól jött volna kb minden lépésnél utána. Lehagyok egy csoportot, utolérnek páran, úgy látszik ez a szakasz bontja a mezőnyt. Később észrevettem hogy aki nem érez magában erőt az el sem mindul Dömösről. Felkapaszkodom szó szerint. Felérve látom -Dobogókő 1,2km- Na innen már ez megvan. de csak azt hiszed Zolikám. Még az is felfele… Beérek az ellenőrzőpontba, Fater kérdezi hogy vagyok, videóz. -Azt hittem már soha nem lesz vége ennek a rohadt emelkedőnek…- Mindenki jót mulat a szenvedésemen. 😀

Jöhet a várvavárt leejtő. Pilisszentkeresztig lendületesen rohanok, jól veszem a meredeket lefelé is, nem fékezek, nem fáradok. Átrobogok a falun, az itteni ellenőrzőn bepuszilok 2 sós uborkát, jól összesózom a kezem és 2 kilométeren keresztül nyalogatom az ujjaim. 2 lány után szólok hogy nem jó irányba mennek majd szaladok tovább lefelé. Hiányzott már ez a szakasz. Számolgatok fejben, túl jó vagyok a terveimhez képest. Remélem nem futom el! Majd jön is egy kicsi holtpont, síkon nem haladok ahogy szeretnék. Eddig nem volt szóval jól kezelem, hamar túl is vagyok rajta, innen ha végig sétálok is bent vagyok :D. 

Kopár csárdánál egy langyos levessel várt kedvenc szponzorom, amit soha tőlem nem látott sebességgel lenyelek. Egy hölgy meg is előz, ekkor közli Apu, hogy nem lát a térképen csak őt és jó hogy kergetem mert tudja kb mikor érek oda, valamit kezdjek vele. Na majd egy dombon beállítom. 😀

 Az innen következő szakaszt nem annyira ismertem, meg is viselt rendesen. Kb ide tettem volna egy jelölést előtte fejben, hogy ez itt várható lesz. Egyedül is futottam elég sokáig, szürkület is volt, hült is az idő. Meglepődtem magamon, de ezt is simán lehoztam. Volt motivációm, volt tervem, időben jól álltam. Mit hisztizzek? 😀 Vártam már a Nagykovácsiba érkezést, mert csak a szénáson lettem képbe, ahova felmászni megint egy igen embertpróbáló dolog volt. Kovácsiban próbáltam hozni az időmön. Az aszfaltos leejtőn jól is ment. Majd elkanyarodok balra, látom egy sporttárs megy egyenesen, fütyülök neki, de nem néz hátra, utánam jön vagy 6 ember ők is de semmi. Majd jelez az órám hogy letérés. -Mi a f@asz? 😮 – Ja igen a srác ment jó irányba, én pedig magabiztosságommal behúztam a mögöttem futókat. Irány vissza, Buzdítanak a ponton hogy nagyon jól megyek. Itt éreztem is egy pozitív löketet. Itt már éreztem,hogy sima lesz. Gyorsan frissítek és indulok is. 

Innen megint egy olyan szakasz jön ami nincs meg, pedig azt gondoltam a Budaiban már nagyon otthon vagyok. Simán felszaladok és lassan a lámpát is elő kell kotornom. Ahogy besötétedett, felvettem és mintha párduccá alakultam volna. Valahogy sikerült még plusz erőt merítenem a sötétségből. Akkora löketet adott, annyira otthonosan éreztem magam a sötétben, olyan magabiztosság kapott el amit nem tudom honnan szedtem. Eskü nem paktáltam le az ördöggel. 

 A Hárs-Hegyi körüton kezdett ismerőssé válni a terep, Szépjuhásznénál csekkolok eszek egy ropit vagy már nem is tudom mit, elhagy egy leányzó akit elég nehezen gyűrtem le. A János-hegyhez felfelé sétálva már-már romantkusnak éreztem ahogy kisérgetem. 😀 Na de ez nem a love story hanem a 85. 😀 Tovább kell állnom, mert van egy új udvarló mögöttem aki rám is pályázik. János hegy pipa. Leejtő, meglódulok, még vagy 2 embert elhagyok, elhiszem hogy párduc vagyok féljetek. Nézem az órám 7:50es kilométerek. -Micsoda????- rendesen tolom neki és csak ennyi? Lehangolódom… Csipog és megint annyi. Tudatosul bennem -Ez lefagyott- Pedig meglehet a 10 óra, de nem tudom mennyi van még és milyen tempót kell mennem. Leérek Makkosmáriára elpanaszolom gyorsan mi van, és mondják innen már nem sok. Azt tudom, sőt a terepet is ismerem. A Budaörsi terepszeánszosokkal itt szoktunk edzeni, este. Ez hatalmas előny itt a végén. Egy Coffe runos srác hagy le, ő nem tudom miből nyert még akkora iramot, de elmesélhetné. 😀
Próbálok fejben számolni ha már az órám cscerben hagyott… Totál jól megyek, az utolsó piros leejtőn az erdőben belerúgok kétszer is két nagy kőbe, majdnem borulok ,de megúszom.

Aszfalt, leejtő, tolom mint állat, ez már a célegyenes. De  hol vagyok? Banyek, benéztem egy kanyart? Nézem a trackem, -Ja ez meg lefagyott- Gyors gondolkozom merre vagyok arccal majd elindulok. A járdáról kiabál egy srác hogy egyenesen majd a körforgalomnál jobbra. Megyek ahogy csak tudok, lássák már hogy futóversenyen van a gyerek. Beérek a csarnokba,megkapom a tapsom, a gratulációm. 

Édesapám megölel és kapok egy elismerő -Büszke vagyok rád!- mondatot. Már ezért megérte véggmenni.

Az időm 10:04:32, totálisan elégedett vagyok vele. Talán egy kicsit  még hozhattam volna rajta, ha nem tévedek el ha ez ha az. De 4. ultrának, pályaismeret nélkül, fájdalom, szenvedés, nagyobb holtpont nélkül mit vergődjek? Imádtam mind a 10 órát, a pályavezetést, hogy nem gondoltam semmire, a jó időt, tényleg mindent. 

Összesítettben a 40. előkelő helyezésre volt ez a teljesítmény elég. Egy szavam nem lehet.

Köszönet a szervezőknek, a segítőknek, az edzőtársaknak, a szurkolóimnak, a támogatóimnak, Apunak -mert az a nap neki hosszabb volt mint nekem 😀 -.